2015. január 13., kedd

Sóban eltett citrom férjnek


Még mindig karácsonyi feldolgozás, január végére talán be is fejezem. Ne ijedjenek meg, még hamarabb is. A chutney-k és a trüffel után mára egy kis citrom, aminek az elkészítésénél a legnagyobb kihívást a beszerzés jelentette. Na nem a só vagy a fahéjrúd fájdította meg a fejem, a bio citrom megvásárlása viszont már nem ment könnyen, vagy nem találtam egyetlen darabot sem, vagy igen, de nem mondhatnám, hogy szívesen megvettem volna őket. Azután persze minden jól végződött, szóval nincs több panasz.
A sóban eltett citromot már régóta szerettük volna kipróbálni, leginkább férj, így amikor elhatároztam, hogy most végre ő is kap egy gasztroajándékot tőlem, akkor nem kellett sokat gondolkoznom. Egy délután, míg Marci aludt, elkészítettem a tartósított citromot, nem tartott sokáig, az elrejtése viszont már nehezebb volt. Végül a ruhásszekrényem aljában, a cipősdobozok között érlelődött karácsonyig, néha megnéztem, összeráztam, aztán egyszer le is fényképeztem. És majdnem lebuktam. Egy esti fotónézegetés közben véletlenül megmutattam egy pillanatra a képet, majd a hangos "jaj, ne nézz oda, nem láttál semmit!" kiáltással még fel is hívtam rá a figyelmet. Így aztán, amikor 24-én átadtam az ajándékot, nem volt meglepő, hogy férj elég hamar kitalálta, mi is lehet az. Jövőre, azaz idén majd jobban megtartom a titkaimat.
Itt a vége, citromot sózunk.




Sóban eltett citrom (1 üvegnyi adag)
Recept: Jamie belevág

5-6+3 bio citrom
2 rúd fahéj
2-3 babérlevél
7 szemes bors



Sterilizáljunk egy normál méretű befőttesüveget. Facsarjuk ki három citrom levét, tegyük félre. A többi citromot tetejét kereszt alakban vágjuk be, de csak kétharmad részben. Mindegyik citromba kanalazzunk sót, majd nyomjuk össze a gerezdeket. Tegyük a citromokat a befőttesüvegbe, szórjunk még rá sót, jöhet a fahéj, a babérlevelek és a bors. Végül öntsük az üvegbe a citromlevet, és töltsük fel annyi vízzel, hogy a folyadék teljesen ellepje a citromokat. Zárjuk le az üveget, és hagyjuk legalább 1 hónapig hűvös helyen érlelődni. Közben rendszeresen rázzuk meg az üveget, hogy eloszoljon a só.



Az üveg tartalma még egyben, szóval várakozóban vagyunk. Ha változás lesz, azaz felhasználjuk, megkóstoljuk, beszámolok. Itt vagy ott.


LinkWithin

Related Posts with Thumbnails