Bizony, ma csak ilyen szimplán-egyszerűen, bár akik rendszeresen olvassák imbiszt, talán már sejtik, miről is szól a mai bejegyzés. Azért röviden összefoglalom az összefoglalandót, szóval jön a nagy paradicsomos írás, remélem, nem unják még.
Tavasszal kertészkedni kezdtünk Herr Paprikával egy számunkra is kezelhető méretűnek tűnő területen, ültettünk mindenfélét, retket, mángoldot, padlizsánt, hagymát, cukkinit, volt eredmény és persze bukás is, a kert címke alatt olvashatók a régebbi fejezetek. Egyszer vagy többször aztán említettem már, hogy a paradicsomokkal kapcsolatban egyetlen nagy vágyam van. Legyen egyszer a tányéromon egy színes saláta. Paradicsom, semmi más. Hát íme, itt van.
Valamikor márciusban négyféle paradicsom magját ültettem el az ablak alatt. A szobában persze. Sárga koktélparadicsom, fekete, tigriscsíkos és lugas fedőnevű várta a jövőt. Nem tudom, melyikünk volt izgatottabb. A magokból aztán előbb alig látható, később már szétültetést, kiültetést igénylő növények nőttek. Aztán csak magasodtak, levelesedtek, virágoztak, és végül megjelentek a zöld gumók. Itt kezdődött a történet izgalmasabb része, várni, hogy ki mivé alakul, lesznek-e színek, vagy meg sem közelítjük a zacskók rám nagy hatást gyakorló fotóit.
Először sárgulni kezdtek a legkisebbek, majd pirosodni, csíkosodni a nagyobbak, a feketedés bekövetkezése sokáig kérdéses volt. Aztán persze minden jó, ha jó a vége, még ha nem is szénfekete a végeredmény. De mivel sosem volt még fekete paradicsomunk (sem), így abszolút elfogadhatónak tűnik a végeredmény, remélem, másnak is.
Ha már egyszer imbisz azért főként gasztroblog, nem maradt el a kóstolás-értékelés sem. A legédesebb egyértelműen a fekete paradicsom, pedig őszintén szólva erre számítottam a legkevésbé. A sárgák is édesek és elég karakteresek, könnyebben megérnek és megpuhulnak. A tigriscsíkos íze és belseje engem jobban meggyőzött, szóval a pirosaknál ő nyerte a versenyt.
A saláta egyébként pont az, aminek látszik, amit nem lehet észrevenni, az a dióolaj és -ecet. Ha nem imbiszre készült volna, akkor került volna a tetejére egy kis lágy kecskesajt, összetört dió és mellé egy-két szelet pirított kenyér, mondjuk olívabogyóval vagy aszalt paradicsommal. De most nem akartam más szereplőt, csak a paradicsomot.
Itt a vége, röviden még lelkendezem egyet, ha nem bánják. Kertészkedni jó mulatság, paradicsomot nevelni két talpnyi területen is érdemes (a sárga változat az erkélyen is megérett), a tanácsom magamnak jövőre, hogy ne ültessem őket egymás nyakába, mert nem szeretnek a szomszéd nyakába lihegni, egyébként történhet minden ugyanígy, ugyanebben a menetrendben. És jöhetnek új szereplők is persze, nem mintha ráunnánk az eddigiekre.
Itt is köszönjük Péternek és Évának a sok segítséget! Nem ígérem meg, hogy nem lesz már paradicsom, kert és egyebek, de próbálom visszafogni magam. Aztán legfeljebb felhúzzák a szemöldöküket, hogy már megint.
Még egy összkép.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése