2012. május 23., szerda

Folyton szüret avagy spenótos-mángoldos lepény


Remélem, most már hivatalosan is megkezdettnek nyilváníthatom azt a nagyon várt időszakot, amikor a kiskertbe már nemcsak ültetni-gyomlálni-locsolni-rendezkedni, hanem szüretelni jár az ember. A legutóbbi két látogatás pontosan így zajlott, és bevallom, könnyen belejöttem. Nem most szokom hozzá a földhöz, gyerekkoromban volt szerencsém szőlőhöz, málnához, hagymához, ribizlihez, eperhez, paradicsomhoz és tovább, és akkor még nem élveztem minden pillanatát, gondolom, értik. A garázsajtónk oldala máig őrzi azt a nem számolom hány évvel ezelőtti bevésést, amiben rögzítettem, hogy bizony a szőlőbe megyünk, ahol a hajtásszedés nem tartozott a kedvenc tevékenységeim közé. Konkrétabban: utáltam. Az idő aztán megszépíti, amit tud, így a mostani kísérletező kertészkedés szüntelen örömforrást jelent, és azt hiszem, minden egyes centi a paradicsompalántákon endorfintermelést okoz a szervezetemben. A kerti munka mellékhatásaként pedig mindig boldog vagyok, ha esik. Ráadásul imbiszt sem mentesítem, megírok mindent a növényekről, és csak abban bízhatok, hogy nem bánják annyira. 
És akkor jön a mai szereplő. A spenót, a mángold közös sorsa jutott, egy lepény töltelékében teljesedtek ki és fonnyadtak meg. Nincs benne semmi különös, csak egy kellemes fokhagymás íz, vacsorának ajánlható, Herr Paprika legalábbis meglehetősen szerette.
Itt a vége, lepény sül.









Spenótos-mángoldos lepény


25 dkg liszt (nálam 15 sima + 10 tönköly)
12, 5 dkg vaj
1+3 tojás
1-1 marék spenót- és mángoldlevél
2,5 dl tejszín
parmezán 
2 gerezd fokhagyma
bors



A lisztet egy mélyebb tálba szórjuk, hozzá adjuk a kisebb darabokra vágott, hideg vajat és egy tojást. Nedves kézzel az egészet összedolgozzuk, míg egy szép tésztát nem kapunk végeredményként. A tésztából golyót formálunk, frissentartó fóliába tekerjük, és kb. 30 percre berakjuk a hűtőszekrénybe.
A spenótot, mángoldot alaposan megmossuk, majd lecsöpögtetjük, végül egy serpenyőbe néhány perc alatt egy kicsit megfonnyasztjuk a leveleket. Egy tálban összekeverjük a tejszínt  három tojással, a lereszelt fokhagymákkal, sóval és egy kis borssal, végül reszelünk bele egy kis parmezánt is.
Kivesszük a hűtőből a tésztát, belisztezett felületen kinyújtjuk, majd egy lepényformába rakjuk, szépen eligazítjuk. Villával megszurkáljuk, majd letakarjuk sütőpapírral, szórunk rá babot vagy lencsét, és 170 fokos sütőben (légkeverés) 10 percig sütjük. Ha letelt az idő, kivesszük a tésztát, papírtól, babtól megszabadítjuk, kicsit hűlni hagyjuk. Elrendezzük rajta a spenót- és mángoldleveleket (előzetesen nyomkodjuk ki a vizet), azután öntsük rá a tojásos tejszínt. Tegyük vissza a lepényt a sütőbe, süssük 170 fokon (légkeverés) kb. 20-25 percig, míg a töltelék megszilárdul és egy kicsit megpirul a teteje.
Tányér, egy (két, három) szelet lepény, villa. Ha még saláta is akad, kerekebb a kereknél.


A spenót már a számolja vissza a napokat, mángold viszont nő még, lesz még, szóval számítsanak rá, hogy bővítem a recepttárt. Örülnek? Örülök.



Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails