Érzem, nem a mai lesz a legnépszerűbb bejegyzés imbiszen, de éppen itt volt az ideje, hogy szerepeljen pacal, azaz ez a pacal a blogon. Herr Paprikát úgy ismertem meg, hogy ételek terén nem idegenkedett szinte semmitől, én viszont sokkal távolabbról érkeztem el addig a pontig, amikor mindenféle furcsa érzés nélkül tudtam megenni például a pacalt. Ha már róla van szó. A nagy áttörés néhány éve Firenzében következett be, barátokkal nyaraltunk, remek és emlékezetes napok voltak, sok kalanddal, de ezekről majd talán egyszer máskor. Valahol olvastuk, hogy a San Lorenzo piacnál lehet a legjobb pacalos szendvicset enni, természetesen nem hagyhattuk ki, és arra ugyan már nem emlékszem, pontosan mennyit is vásároltunk, de az biztos, hogy Herr Paprika, Gömbi és M. kértek egyet-egyet, és az egyikben (kettőben?) olyan csípős szósz volt, amit a mai napig emlegetnek, és aminek hatását fotók is őrzik az emlékek mellett. Kóstoltam már korábban is pacalt, minimális lelkesedéssel és nagy lelkierővel, de mondhatom, nem szoktam rá. Ez a változat viszont kifejezetten ízlett, fűszeres volt és nagyon zöldséges, a lampredotto, trippa szavak pedig bekerültek a szótárunkba.
Itthon aztán az egyik társasági megmozdulás szerevezése előtt szóba került, hogy pacalt kellene főzni, amit Herr Paprika lelkesen elvállalt, és akkor a Sienában zsákmányolt szakácskönyv alapján elkészült első alkalommal a toszkán pacal, váratlan sikert aratva azok körében is, akik nagyon óvatosan kezdtek neki a kóstolásnak. Azóta készült már magyaros változat is, a szezonzáróra pedig közkívánatra újra toszkán, Herr Paprika és Herz főztek, mi ettünk, itt meg jön a recept.
Toszkán pacal
1 kg pacal
2-3 babérlevél
fekete bors
2 vöröshagyma
3 szárzeller
2 sárgarépa
2 doboz hámozott paradicsom
olívaolaj
2 dkg vaj
só
bors
parmezán
A pacalt alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, kuktába tesszük, felöntjük vízzel, adunk hozzá két-három babérlevelet, néhány szem borsot és egy kevés sót, majd puhára főzzük. Pontos időt nem adnék, tessék villával ellenőrizni, azért egy óránál többel számoljanak. A megpuhult pacalt vegyük ki a kuktából, csöpögtessük le, hagyjuk hűlni, majd vágjuk ujjnyi széles csíkokra.
A hagymákat, fokhagymagerezdeket tisztítsuk meg, vágjuk apróra. A répákat, zellerszárakat ugyancsak tisztítsuk meg, vágjuk kis darabokra. Egy öntöttvas edényben (vagy magasabb falú serpenyőben) melegítsünk 2 evőkanál olívaolajat, süssük benne a hagymát, répát, zellert úgy 5 percig, majd adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, és keverjük bele a vajat. Jöhet a csíkozott pacal, pároljuk a zöldségekkel még 5-6 percig, majd tegyük az edénybe a kisebb darabokra vágott paradicsomokat. Só, bors, fedő, főzzük a pacalt alacsony hőmérsékleten úgy egy órán át. A folyamat végén a szósznak sűrűnek kell lennie, ha nem így lenne, akkor fedő nélkül főzzük, amíg be nem sűrűsödik. A végén kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni. Tetejére parmezán, ami a fotóról feledékenység okán lemaradt, mellé mi polentát ettünk, de egy szelet kenyér éppen olyan jó tud lenni.
A kép csak annyiban kapcsolódik a mai bejegyzéshez, hogy éppen akkor készült a kertben, amikor Herr Paprika és Herz a konyhában főztek, készült a pacal (és remélem, adnak neki egy esélyt egyszer). Ráadásul úgy éreztem, hogy a pacal háromszor már túl sok lenne, de nyugodtan cáfoljanak meg.
Hétfőn befejeződik a sorozat, lezárul a szezon, jön a desszert. Mindenkinek remek napokat, főzzenek, mulassanak, menjenek erdőbe vagy moziba, keddig például régi kémfilmeket nézhetnek 100 forintért a Művészben. Mi egy lengyelhez már lelassultunk...
Recept (kicsit módosítva): Emanuela Stramana: Die echte Küche der Toskana
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése