2011. augusztus 9., kedd

Szüret és sült paradicsom


Néhány nappal ezelőtt mélyet lélegeztem, és kimentem az erkélyre, mankó nélkül, mereven nézve, lépcső, kapaszkodás, korlát, párkány, akár egy lassított felvétel. Május óta ez volt az első látogatás, ami amellett, hogy feszítő büszkeséggel töltött el és fel, ahhoz a megállapításhoz segített, hogy a fűszernövények jobban érzik magukat a jónál, lesz még paradicsom, chilipaprika, sőt a szamóca most már biztosan folytonérő, mert éppen új szemeket növeszt. Megérte vállalni még bizonytalan egyensúllyal is a terepszemlét, tudják, a gazda és a szeme, bár azt mindenképp szeretném megjegyezni, az érdemből nekem most csak egy kis morzsa jut, Józsi, Herr Paprika és Panni ápolta az én mini kertemet, amíg csak ablakból tudtam nézni, hogy de szépen is virágzik a muskátli. Közben megérkezett az augusztus, vészesen fogy a nyár, amiből most olyan kevés jutott, és amit bizony hosszabbítanék, hogy a sok tavaszi tervből legalább néhány megvalósulhasson, de azt hiszem, a többség most már napos őszre vár. Az utolsó nyári hónap azt is jelenti, most kell még használni a jól ápolt fűszernövényeket, ez a késztetés adta a mai, mondjuk előétel alapját is.
Paradicsomokat sütöttem, a tölteléket pedig kifejezetten illatos fűszernövényekkel, muskotályos zsályával, citromos kakukkfűvel és citromfűvel alapoztam meg, hozzájuk társult a dió, nemcsak önmagában, hanem olajként és ecetként is. 
Itt a vége, jön a recept, a mennyiségek körvonalakban értendők, bevallom, nem jegyzeteltem.





Sült paradicsom


8 kisebb paradicsom
1 marék dió
2-3 tk lenmag
3-4 ág citromos kakukkfű
1 kis marék citromfűlevél
1 kis marék muskotályos zsályalevél
dióecet
dióolaj



A paradicsomokat megmossuk, szárazra töröljük, kalapjukat levágjuk, belsejüket kikaparjuk (később felhasználhatjuk, mondjuk egy szószhoz). A fűszernövényeket megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, apróra vágjuk. A diót és a lenmagot mozsárban összetörjük. A fűszernövényeket, a diót és a lenmagot egy kisebb tálban összekeverünk kb. 1 ek dióolajjal és egy kevés dióecettel, végül adunk hozzá sót. Az alkotóelemeket alaposan összekeverjük, kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni, de nyugodtan módosítsanak az arányokon is, ha úgy tartja kedvük. Töltsük meg a paradicsomokat a diós keverékkel, tegyük őket egymás mellé egy tűzálló tálba, majd süssük úgy 20 percig 180 fokon (légkeverés). A paradicsomok egy kicsit kezdjenek összeesni, a tetejük piruljon meg. Miután kivettük, hagyjuk egy kicsit hűlni, azután tányér, két paradicsom, mellé mondjuk kecskesajtos pirítós, előételként jól szerepelhet egy nyári vacsorán.


A muskotályos zsályát egyébként még magról neveltem, és azt hiszem, megtartom, remek az íze és az illata hű a nevéhez. Herr Paprikával vasárnap csirkét sütöttünk, a bőre alá citromos vaj és 1-1 zsályalevél került, akkor is nagyon jól szerepelt.
A fűszernövényeket persze helyettesíthetik másokkal, ahogy a dióolajat és az ecetet is, persze akkor az már egy másik paradicsom lesz, és így van jól.



Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails