2011. augusztus 3., szerda

Négyből kettő


Ahogyan ígértem, következik a szombati grillezés folytatása, a húsok helyét átveszik a zöldségek, de csak ötven százalékos a képviselet, négyből ugyanis ketten jelennek ma meg. A sült paprika joghurttal már szerepelt tavaly nyáron imbiszen, a grillezett padlizsán, cukkini, patiszon pedig a szokásos balzsamecetes, olívaolajos, fokhagymás módszerrel készült, a padlizsános változatot, a kiüthetetlen kedvencet ugyancsak olvashatták már. Csak a bazsalikom maradt el.
Marad tehát két, mondjuk saláta, amelyek elkészültében csak az volt a kérdés, milyen utat válasszuk. Érkezett ugyanis az otthoni kertből egy kosárka uborka és egy ládányi paradicsom, az alapanyag tehát adott volt, már csak a mód hiányzott. Mivel fűszernövényekből nem volt hiány, így az uborka citromfűlevelekkel készült, meglehetősen egyszerűen, a paradicsom pedig egy kevés csípős és savanyú mellé koriandert kapott. Mindketten meglehetős sikert arattak az asztalnál, a balzsamecetes csirkéhez szerintem leginkább az uborka, a szójás-sörös tarjához pedig a paradicsom passzolt.
Ma leküzdöm a bőbeszédűséget, itt jön a két recept.



Citromfüves uborka


8-10 kicsi uborka
2-3 ág citromfű
extra szűz olívaolaj
almaecet
citrombors
 

 Az uborkákat meghámozzuk, kisebb kockákra vágjuk, tálba tesszük. A citromfűágakat megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, a leveleket lecsipkedjük, összevágjuk, az uborkára szórjuk. Az egészet meglocsoljuk extra szűz olívaolajjal, kevés almaecettel, végül adunk hozzá citromborsot is. Alaposan összekeverjük, és ha azonnal tálaljuk, akkor egy kicsit megsózzuk. Ha nem így lenne, félretesszük, a sóval pedig várunk, amíg az asztalra kerül. A kóstolást persze ne felejtsük el, bármi hiányozna, lehet pótolni.




Zöldcitromos-korianderes paradicsom

fél kiló paradicsom
1 közepes vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 chilipaprika
1 csokor korianderzöld
2 ek zöldcitromlé
2 ek extra szűz olívaolaj
nádcukor


A paradicsomokat megmossuk, szárazra töröljük, a zöld részeket kivágjuk, majd kis kockákra vágjuk őket. A hagymát és a fokhagymagerezdeket meghámozzuk, apróra vágjuk. A chilit megmossuk, szárazra töröljük, a magokkal együtt vékony csíkokra vágjuk. A korianderzöldet megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, a leveleket lecsipkedjük, azután apróra vágjuk. Valamennyi alapanyagot egy mélyebb tálba rakjuk.
A zöldcitromlevet az olajjal kikeverjük, majd a tálba öntjük. Adunk a paradicsomhoz sót és egy csipet nádcukrot, alaposan összekeverjük, kóstolunk, ha bármi hiányzik, most lehet pótolni. Azonnal tálaljuk, ha nem így lenne, akkor akár az uborkánál, itt is később kerüljön elő a só. Ha még így is levet eresztene, nyugodtan öntsünk le belőle.

  
Itt a vége, azt hiszem, Panni örült, és mindenki vele. Mivel a paradicsom nem veszett el, azaz tárolunk még nem keveset itthon, így holnap is átalakul. Annyit elárulok, már megint én főztem, egyedül, a végén még rendszer lesz belőle.


Paradicsom receptje: Cornelia Schinarl - Sebastian Dickhaut: BBQ Basics, GU Verlag

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails