2011. augusztus 17., szerda

Csak egy süti


A családi szilvatermelésnél idén nyáron csak a paradicsomtermesztés bizonyult sikeresebbnek, de most az előbbi kerül imbisz középpontjába. Tehát szilva van, nem kevés, most hogy sikerült feldolgoznom az előző szállítmányt, megérkezett az újabb, szóval számíthatnak még rá a következő napokban, szólok előre, és az a jó, hogy a végeredmény számomra is a jövő meglepetése.  Persze mesélhetném, milyen könnyen költöztek a fejembe az ötletek, de az igazság a következő: szilva megérkezett, várt egy napot, kettőt, hármat, azután leutazott a hétvégi helyszínre, ott várt egy napot, kettőt, majd érintetlen állapotban haza is jött velünk. Igen, a szeder elsőbbséget élvezett. A helyzet viszont nem akarta megoldani önmagát, kezdett kritikussá válni, és ahogy az lenni szokott, a muszáj gyors döntést eredményezett. Herr Paprika sütiben gondolkodott, jó, valami egyszerű és gyors, én pedig megemlítettem, hogy lehetne akár chutney is, a válasz pedig nem volt elutasító. Így aztán készült négy rész chutney és egy rész mandulás-szilvás sütemény, párhuzamosan, ami nem kis kihívást jelentett az én szeleburdi főzési szokásaimnak. Képzeljék el, inkább nem részletezem. 
Akkor sütünk.




Mandulás-szilvás sütemény


8-10 szilva
10 dkg szeletelt mandula
10 dkg liszt
5 dkg vaj
2 tojás
nádcukor
sütőpor



A kockákra vágott puha vajat egy mélyebb tálban két evőkanál cukorral simára keverjük, majd egyesével hozzáadjuk a tojásokat, közben keverünk folyamatosan. A lisztet elkeverjük 1 tk sütőporral, majd lassan a tálba szitáljuk, közben keverünk, géppel vagy éppen kézzel. Végül a masszába kerül a szeletelt mandula, újabb keverés. Egy kis kapcsos tortaformát (18 cm) kibélelünk sütőpapírral, majd ki is vajazzuk, azután szépen belesimítjuk a tésztát. 
A szilvákat megmossuk, szárazra töröljük, kimagozzuk, negyedeljük, majd a tészta tetejére rakjuk, mintát nem írok, csak kreatívan. Ha elkészültünk, szórjuk meg a szilvát még egy kevés nádcukorral. A sütőt melegítsük elő 180 fokra, és süssük a szilvás sütit úgy 20-25 percig. Ha elkészültünk, nyissuk ki résnyire a sütő ajtaját, támasszuk ki egy fakanállal, hagyjuk hűlni, majd vegyük ki. Óvatosan lazítsuk meg a formát, tegyük a sütemény tányérra, készen is vagyunk. Mellé 1 gombóc fagyi, fahéjas tejföl vagy amire vágynak, és persze villa kell.


Ígérem, megpróbálok letérni a sütemények, desszertek pályájáról, de a magyarázat a sikeres kertészekben és a sok-sok gyümölcsben rejlik. Ráadásul május óta most először sütöttem egy rendesnek mondható sütit, ez azért jó, azt hiszem.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails