2011. július 8., péntek

Forró a levegő, hideg a barack


Azt hiszem, ez a tavaly júliusi cím és bejegyzés most ismét meglehetősen aktuális, bár egyelőre még az elején járunk a folyamatnak, de van egy olyan halvány sejtelmem, hogy a levegővételkor fellépő izzadás nem fog elkerülni. A tűzhelyet tehát már nemcsak azért kerülöm el, mert még nem állok stabilan két lábon, hanem azért is, mert nem szeretném tovább fűteni a lakást és magamat. Enni viszont ilyenkor is kell, én legalábbis szoktam, még ilyen kevés mozgás mellett is, bevallom, éhes leszek. Egy hideg, főzésmentes gyümölcslevesre tehát nem mondok nemet, kerülöm a tejszínt, használom viszont a múlt nyáron megkedvelt ásványvizes lazítást. A mai változat pécsi sárgabarackból készült, amit ezúton is köszönünk, mellé, hozzá pedig egy citromfüves pesto, most mogyoróval, mert mást nem találtunk itthon, de dióval, fenyőmaggal vagy mással is kipróbálhatják, ha szeretnék.
Mielőtt recept, még valami a kertészeti híradó jegyében. Ma sikerült Herr Paprikának egy kedves paradicsomot szüretelnie az erkélyen, ha kíváncsiak rá, vajon pirosodni vagy nőni szeretett inkább, itt megnézhetik.
Akkor úgy teszünk, mintha főznénk.





Sárgabarackleves citromfüves pestóval


6-7 sárgabarack
ásványvíz
méz
1 marék citromfűlevél
sótlan mogyoró
extra szűz olívaolaj


A barackokat megmossuk, szárazra töröljük, felezzük, magoktól megválunk. A barackokat egy mélyebb edénybe vagy kancsóba rakjuk, adunk hozzájuk úgy 1-1,5 dl ásványvizet, 1 evőkanál mézet, majd turmixgéppel simára pürésítjük. Ha kész, kóstolunk, bármi hiányozna, most lehet pótolni, ha túl sűrűnek találják, akkor lazítani. Megelégedés esetén a hűtőszekrénybe vele.


A citromfűleveleket megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, azután mozsárba vagy a konyhai robotgép aprítójába tesszük. Egy kisebb marék mogyorót megpirítunk, várunk, amíg kihűl, majd a citromfűhöz adjuk, végül adagolunk hozzájuk extra szűz olívaolajat és egy csipet sót, hogy jobban kihozza az ízeket. Mozsár vagy gép, a cél ugyanaz, dolgozzuk simára az alkotóelemeket, ha szükséges, adjunk még a pestóhoz olívaolajat a folyamat közben. A végén szokás szerint kóstolunk, hiányzik egy íz, ne habozzanak pótolni.
Hideg leves, tetejére vagy mellé citromfüves pesto, vehetik a kanalat a kézbe. Két-három adagra számítsanak.


Forró napok jönnek, hát vigyázzanak magukra, de azért élvezzék a napos nyarat. Hideg barackleves, hideg hosszúlépés vagy egy hideg gombóc a tölcsérben, válasszon ki-ki kedve szerint. Nekem nagy terveim vannak, azaz számomra nagyok, ha sikerülnek, beszámolok.
 

 

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails