2011. június 17., péntek

Piros és fehér


Most megtartom az ígéretemet, következik a tegnapi desszert, ami több okból is kedvemre való, de most leginkább azért, mert nem csupán elméletben, de a gyakorlatban is résztvevő voltam, csak a tűzhely maradt ki. Ami a kánikulában olyan nagy szomorúságot azért nem okozott.
Józsi a borsó mellett hozott magával a kertből egy kevés epret és sok ribizlit, adott volt hát minden egy könnyű desszerthez. Gyerekkoromban egyébként epret szívesen szedtem, belőle valahogy sosem volt olyan beláthatatlan a mennyiség, a ribizli viszont már jelentett némi kihívást. Nem tudom pontosan, mennyi ribizlibokor is állt a kertben, de a napsütésben, az árnyékot nem adó ágak  mellett üldögélve én soknak találtam. Nagyon soknak. Tegnap emlegettük is Józsival a régi szedéseket, és bizony neki sem hiányzik a régi ribizliáradat.
Ennyi volt a kitérő, ma már a kevesebb bogyónak csak az előnyét élvezhetem. A mai desszert kevés munkát igénylő, hőség idején jól lehűtve kanalazható poharas változat, amiben a málnás balzsamecet, a citromos kakukkfű és a bodzás méz jelent némi pluszt, de ha éppen nem lapul valamelyik vagy egyik sem a polcukon, nyugodtan helyettesítsék mással.
Itt a vége, jön a recept.





Piros gyümölcsök málnás balzsamecettel, mézes-kakukkfüves joghurttal


30 dkg eper, ribizli vegyesen (persze más is választható)
5-6 ág citromos kakukkfű
méz (nálam bodzás)
nádcukor
málnás balzsamecet
2 dl natúr joghurt 


Az epret megmossuk, lecsöpögtetjük, a nagyobb szemeket félbe vágjuk. A ribizlit ugyancsak megmossuk, lecsöpögtetjük, a bogyókat lecsipegetjük. A gyümölcsöket egy kisebb edénybe rakjuk, szórunk rájuk nádcukrot kedv szerint, majd alacsony hőfokon addig főzzük, amíg éppen csak összeesik az eper és a ribizli. Levesszük a tűzhelyről, meglocsoljuk a málnás balzsamecettel, keverünk, kóstolunk, ha bármi hiányzik, most lehet pótolni.
A joghurtot egy evőkanál mézzel simára keverjük.  A citromos kakukkfüvet megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, lecsipkedjük a leveleket és a mézes joghurthoz keverjük. Ismét kóstolunk, hiányzó ízek most pótolandók.
Pohár vagy más, ahogy csak tetszik, egy réteg gyümölcs, egy réteg joghurt, tetejére néhány bogyó, kanál, ehetünk.



Mindenkinek szép napokat, egyenek sok gyümölcsöt, pirosak előnyben, és gyalogoljanak egy jót helyettem is.  Ha minden úgy, hétfőn jövök.


Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails