2011. május 11., szerda

Borsólevél


A történet úgy indult, hogy egy tavaszi hétvégén éppen álmaim kertjét néztem kissé sárgás színben játszva a paprikás csatornán, amikor a főszereplő, a kertészkedő, azután főző vörös hajú lány rátért egyszerre a zöldborsóra. No nem a kis zöld golyókat kezdte kipattintani a hüvelyekből, hanem a leveleket aratta le, közben pedig elmagyarázta, milyen finom is a zsenge borsólevél, és mennyire egyszerű földtelenül is csupán egy ládában nevelgetni. Azután valamilyen koktélt kevert belőle, erős és zöld lett, de engem ez már kevésbé érdekelt, egy dologra gondoltam csak, kipróbálni muszáj. Másnap micsoda véletlen, éppen egy kertészeti áruházba mentünk, Herr Paprika már csak mosolygott, amikor előadtam a tervemet, legyen, hát persze, jött tehát haza egy újabb láda és egy tasak borsó, amit otthon szépen elvetettem, azután vártam, mondjuk türelmesen. A borsó pedig meghálálta, kikelt, nőtt és növekedett, én pedig örültem, figyeltem és mutogattam Herr Paprikának a jól látható változást. 
A napokban úgy éreztem, eljött az idő, hogy tegyek egy próbát, ami végül egy újkrumpli saláta képében valósult meg. Mivel a zöldborsót és a mentát szívesen társítják, úgy gondoltam, a levél mellett sem lesz rossz, és most kénytelen vagyok szerénytelenül azt mondani, nem tévedtem. Persze, ha nem jutnak zsenge és kezeletlen borsólevélhez, akkor készülhet más zöldfűszerrel is, ez ne jelentsen akadályt.
Mielőtt tovább dőlne belőlem a szó, itt a recept.





Mentás újkrumpli túróval, borsólevéllel


fél kg újkrumpli
1 marék mentalevél
6-8 dkg túró
zöldborsó zsenge levele (opcionális)
fehérborecet
extra szűz olívaolaj
bors


A krumplikat megtisztítjuk, alaposan megmossuk, ha szükséges, kisebb darabokra vágjuk, majd egy kevés víz és só kíséretében puhára főzzük, de figyeljenek, nehogy darabokra hulljon a végeredmény. A kész krumplikat mossuk át hideg vízzel, alaposan csepegtessük le, rakjuk egy mélyebb tálba, majd locsoljuk meg olívaolajjal és egy kevés borecettel. Óvatosan keverjük át, hagyjuk hűlni.
A menta- és a borsóleveleket mossuk meg, papírtörlővel itassuk fel a vizet, az előbbit vágjuk apróra, utóbbi zsengesége okán egészben is maradhat. Ha már megfelelő a krumplik hőmérséklete, keverjük hozzájuk óvatosan a mentát és a borsóleveleket, jöhet egy kis frissen őrölt bors, majd kóstoljunk, ha bármi hiányozna, mondjuk a só, most lehet pótolni.
Kanalazzuk a salátát tányérokra, és már csak egy dolog hiányzik, morzsoljunk a tetejére túrót, amennyi csak jólesik. Készen is vagyunk.


Szépen nő a borsó, bizony ez azt jelenti, hogy várható következő forduló, nem tudom, ez jó hír vagy inkább nem. Én azért bízom az előbbiben.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Frau Paprika!
Milyen gyors a borsó hálálkodási üteme? Mennyi idő alatt szüretképes a levél?

Frau Paprika írta...

Nem tudok teljesen pontos választ adni,nem emlékszem pontosan, mikor szórtam a ládába borsószemeket, de nagyjából 3-4 hét alatt nőttek meg, most olyan 5-6 centi magasak. Most először szedtem leveleket, nyilván nem nagy mennyiséget egy ládához mérten, de most még a száruk is nyugodtan megehető. Viszont ha most kezdeném, lehet hogy egy kicsit sűrűbben ültetnék. Remélem, tudtam segíteni.:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails