2010. november 10., szerda

Tekerek


Bizonyos ételeket egyedül inkább nem. Nem szeretem az aprólékos munkát, sok fázist, koncentrálást, én olyan szertelenül és főleg rendszertelenül főzök. És mondtam már? Hamar mérges leszek. Viszont valamiért olyan szerencsés vagyok, hogy Herr Paprika éppen az ellentétem, pontos, precíz és szépen dolgozik (ráadásul még mosogat is főzés közben, én pedig, hát igyekszem), ezért ha együtt tevékenykedünk a konyhában, akkor általában elvállalja a kellemetlenkedő feladatokat. Amikor utoljára gőzöltünk fűszeres batyukat, én töltelékeztem, ő pedig tekert. És nagyon jól működött a felállás. Most viszont úgy alakult, hogy elképzeltem  egy halas, sütőtökös változatot, várni nem akartam a hétvégéig, így hát egyedül kellett nagyokat ugranom az akadályoknál, és éreztem, az elején kell gondosnak lennem, akkor jó vagyok, leszek. Jó, voltak mélypontok, amikor kiderült, hogy a párolóbetét és az általam választott edény nem passzol össze, a megfelelőben viszont leves, átpakolni, kimosni, vizet melegíteni és így tovább. Volt egy-két teremburáját, de nem hallotta senki, és kérem egészen büszkén mondom, sikerült a töltés, tekerés, gőzölés. És még el is mosogattam. Taps?



Fűszeres kelkáposztatekercsek hallal, sütőtökkel

1 közepes kelkáposzta
40 dkg tőkehalfilé
kb. 40-50 dkg sütőtök
1 köteg újhagyma
2 tk kurkuma
1 tk római kömény
szárított jalapeno (vagy persze friss / chili)
zöldcitrom
2 dl joghurt
méz
garam masala
chiliszósz




 A sütőtököt meghámozzuk, belsejét kikaparjuk, kisebb kockákra vágjuk, sós vízben megfőzzük, ha puha, leöntjük róla a vizet. Valószínűsítem, nem sikerül olyan kicsi példányt venniük, hogy az egész itt felhasználásra kerüljön, a többivel csak kreatívan. A halfiléket megmossuk, szárazra töröljük, kisebb darabokra vágjuk, majd olívaolajon pirítani kezdjük. Az újhagymákat megmossuk, végeiket levágjuk, felkarikázzuk (zöld szár se maradjon ki, ha szép és egészséges), a halhoz adjuk. Jöhetnek a fűszerek, kurkuma, római kömény és a választott csípős hozzávalóból annyi, amennyit jó kedvvel elviselünk, só és az alaposan megmosott lime felének reszelt héja és leve. A halhoz adjuk a sütőtököt, keverünk, kóstolunk,  és addig hagyjuk őket a serpenyőben, amíg a folyadék mennyisége minimálisra csökken. Akkor levesszük a serpenyőt a tűzhelyről, a tölteléket állni hagyjuk.
A kelkáposztát leveleire szedjük (kb. 10-12 szükséges), megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet. Egy szép nagy edényben vizet forralunk egy csipet sóval, ha forr, óvatosan belerakjuk a leveleket (tapasztalatom szerint két részletben) és kb. 4 percig hagyjuk őket a vízben, azután kiemeljük, óvatosan lecsöpögtetjük, majd egy tiszta konyharuhára rakjuk, hagyjuk egy kicsit hűlni. Jöhet a batyugyártás, a levelek egyik végére teszünk 1 gombócnyi tölteléket, két oldalt ráhajtjuk a széleket, szorosan feltekerjük. A túl vastag szárvégeket érdemes kivágni töltéskor, különben elszakadhatnak a levelek. A tekercseket a párolóbetétre rakjuk, egy megfelelő edényben melegítünk vizet, belehelyezzük a párolóbetétet, nagyon fontos, hogy a káposzták ne érjenek a vízhez, lefedjük és kb. 20 percig gőzöljük alacsony hőmérsékleten. Ha elkészültek, kiemeljük a szerkezetet az edényből, kicsit hűlni hagyjuk a tekercseket.
Mártogathatjuk sima vagy a zöldcitrom levével hígított chiliszószba, illetve egy kevés mézzel és 1 tk őrölt garam masalával ízesített joghurtba. Ahogy tetszik. 



Röviden még a töltelékről, szerintem nagyon jó kombináció, sokkal lágyabb mint a húsos, de ízben, fűszerességben nem marad el tőle. Annyira összesimulnak az alapanyagok, Herr Paprika ki sem találta, hogy sütőtök került a hal mellé.
Bátraké a szerencse, előre elnagyolók, pontatlanok és tapasztalatlanok, tessék tekerni!

1 megjegyzés:

Foodafok írta...

Nagyon ötletes és nagyszerűen megtálalt étel.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails