2010. november 17., szerda

A nyúl visszatér


Az én szabolcsi nagyszüleimnél állatban nem volt hiány, juhok, tehenek, csirkék, malacok, kacsák, libák, kalandozó lelkű gyereknek (ez lennék én) igazi paradicsom. Volt akit bölcsen elkerültem, mást viszont üldöztem a szeretetemmel, az igények ritkán találkoztak, de azért akadt kivétel. Nagyapám nyulakat is nevelt, én lelkesen szerettem  és etettem őket, egyikükkel gyorsan barátságot kötöttem, nevet is adtam (úgy mégis könnyebb beszélni egymással), szóval dr. Seregély Róbert volt az én nyúlbarátom. A név eredetét ma már homály fedi, emlékeim szerint egy olvasókönyv meséjéből kölcsönöztem, de persze nem biztos ez sem. Dr. Seregély Róbert hamar komoly növekedésnek indult, mondhatni óriási méretet ért el, és most gondolhatnám, hogy csak az én szememben tűnt nagynak, de emlékeimet igazolja a környezetem viselkedése. Nagyapámon kívül mindenki tartózkodóvá vált, szerintem féltek, én viszont továbbra is hű barát voltam, etettem, beszéltem, bundát simogattam. Tartott ez az időszak néhány hétig, azután egyik nap dr. Seregély Róbert nem volt a helyén. Gondolom sejthető, mi történt, az én nyulam természetes módon vacsoraként végezte valahol, de én akkor nagyon elszomorodtam, és bizony haragudtam is. 
Azóta eltelt már nem kevés év, de dr. Seregély Róbertet nem felejtettem, és sosem ettem nyulat. Herr Paprika próbálkozott ugyan néhányszor, de hiába. Az utóbbi időben aztán néha már gondoltam a próbára, ha a pacal nem fogott ki rajtam (sőt még ízlett is),  akkor itt lenne az ideje leküzdeni az ellenérzéseket. Végül adódott egy remek alkalom, a Tetrabbit levele és felhívása, én pedig némi tanakodás után úgy döntöttem, most vagy soha. Először a recept, azután pedig Frau Paprika kóstolása következik.



Pirított nyúlcomb polentával, céklás narancsszósszal

50 dkg nyúlcombfilé
10 dkg kukoricadara
7 dl tej
8 dkg vaj
2 narancs
1 cékla
1 ek nádcukor
0,5 dl borpárlat
citrombors
bors
olívaolaj



A narancsok levét kifacsarjuk, egy kisebb edénybe öntjük, hozzáadjuk a nádcukrot, egy csipet sót és egy kevés borsot, a fél deci borpárlatot és egy kupica vizet, majd alacsony lángon sűríteni kezdjük. A céklát meghámozzuk, kisebb darabokra vágjuk, puhára főzzük, ha elkészült, leöntjük róla a vizet, alaposan lecsöpögtetjük, pürésítjük, majd a narancsszószhoz adjuk. Ha már kellően besűrűsödött a szósz, beledobunk kb. 3 dkg vajat, elkeverjük, kóstolunk, ha hiányolnánk bármit, most pótolhatjuk.
A tejet egy magasabb falú serpenyőbe öntjük, adunk hozzá egy kevés sót, felforraljuk, majd beleszórjuk a polentát. Alacsony hőmérsékleten rendszeresen keverve kb. 20 percig főzzük, akkor beledobjuk a maradék vajat, átkeverjük, szögletes tálba vagy bármilyen lapos felületre öntjük, elsimítjuk, miután kicsit megszilárdult, vághatunk formákat kedvünk szerint.
A nyúlcombokat alaposan megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, megfelelő méretű darabokra vágjuk. Serpenyőben olívaolajat melegítünk, a filék mindkét oldalát közepes hőmérsékleten kb. 5 percig sütjük, közben megszórjuk kevés sóval és citromborssal. Ha elkészültek, olajat lecsöpögtetjük, vesszük a tányért, tálalás akár nálam vagy ahogy tetszik.


És akkor eljött a pillanat. A nyúlról persze olvastam főzés előtt, sovány és lágy, hosszú időt fazékban, serpenyőben nem igényel. Enélkül nehéz lett volna ötletelni és Herr Paprikát fárasztani. Szóval a kóstolás. Bevallom, villával a kézben arra gondoltam, ha ez a kísérlet most nem sikerül, egy ideig megint hanyagolni fogom a nyúltémát. Megnéztem alaposan, megmártottam a céklás narancsszószban, és nyitottam szám. Nem húznám tovább, tetszett, ízlett, kisimult a beráncolódott homlokom. 
Dr. Seregély Róbertet nem felejtem. De lesz nyúl a konyhámban. 

További nyulas receptek:

http://gasztrabbit.blogspot.com/
 

4 megjegyzés:

chriesi írta...

Napok óta nekem is nyulon jár az agyam, hogy mikor meg mit. :D Guszta!

Mindennapi Manna írta...

Tök jó ötletem támadt a fotót nézegetve:)

Névtelen írta...

10 dkg polenta?Was ist das?

Frau Paprika írta...

Chriesi, akkor várom ám a receptet!:)

Kedves Manna, nagyon kíváncsi vagyok, mi jutott az eszedbe (és vajon melyik képről)!;)

Kedves Névtelen, kérdés jogos, polenta helyett kukoricadara a helyesebb, javítottam.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails