Szombaton már egyértelmű volt: a ragaszkodó fejfájást csak gyaloglással hagyhatom el. Az időjárás jó volt hozzám, úticél is hamar adódott, tavaly még nem volt kéktúrás füzetünk az első túra alkalmával, tehát akkor két légy, mozgás és pecsét egyszerre. Csobánkáig autóval, parkolás, onnan aztán előre a Kevély-nyereg felé. Néhány kilométeres szakaszról van szó, levegőzéshez pont ideális, egyébként egy hosszabb, Dobogókőig tartó túra része. Nap sütött, még a pulóverben is melegem volt, elindult a vérkeringésem, tüdőt nagyra tágítottam, és közben sikerült megfeledkeznem a lüktetésről a fejemben, amihez az is hozzájárult, hogy időnként csak a jelre koncentráltunk.
Egészen nagy volt a mozgás, a szokásos kirándulók mellett versenyzők is haladtak előre, teljesítménytúra zajlott éppen, az egyik ellenőrzőpont a Kevély-nyergen, ahol Herr Paprika végre pótolni tudta a hiányzó pecsétet. Ő volt az, aki éhség ellen előrelátóan hozott magával csokoládét (otthoni megjegyzésem: szerintem nem kell), néhány kockával sikerült lekenyereznem az üresedő gyomromat, szomjúság elleni fegyverrel viszont már rosszabbul álltunk, egy korty vizet sem vittünk magunkkal. Sebaj, gyors gyaloglás visszafelé, a következő cél úgyis remek folyadékforrás, irány a pilisvörösvári Rotburger. A sörfőzdét már régóta ki akartuk próbálni és persze nyáron lett volna az igazi, autó nélkül, de ha most, akkor igyekeztünk jól alkalmazkodni a körülményekhez, ami a gyakorlatban annyit jelentett, hogy én léptem elő hivatalos sörkóstolóvá, Herr Paprika pedig kissé bánatos szemekkel nézte a poharat. Háromféle sör kapható: világos, szűretlen világos és barna, én az utóbbi kettőt próbáltam, a barna volt az abszolút kedvenc. Lehet hazavinni is, mi éppen ezért üveggel érkeztünk, de szükségtelen, palackokban sorakoznak a sörök, nagyon baráti áron, ezen a ponton Herr Paprika is vidámabb arckifejezést öltött. Hiányérzetet csak az okozott, hogy hiába álmodoztunk sült kolbászról, végül házi hamburgerrel kellett beérnünk, ami teljesen rendben volt, de azért mégsem egy kolbász. A söröző amúgy nagyon hangulatos, tele régi üvegekkel és még a sörfőzdébe is benézhetünk.
Hazafelé Solymáron keresztül mentünk, én pedig "Ó, álljunk meg a Zazzinál!" kiáltásban törtem ki, amire Herr Paprika megengedő mosollyal reagált. Tehát cukrászdáztunk egyet, kértünk citromos habot, ribizliset sok-sok mákkal körülvéve és még egy ibolyásat is. Fotó nincs, ugyanis otthon egy szünetet tartva szépen megettük őket, de vélemény igen. Mindkettőnknek nagyon ízlett, főleg a citromos és a ribizlis, főleg azért, mert harsányan bennük volt a gyümölcsök íze és csak mértékletesen édesek.
- Nem fáj.
- Kicsit se?
- Kicsit se.
- Akkor jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése