A hétfői bejegyzés végén ígértem, lesz beszámoló imbiszen a Pécsett meglátogatott vendéglátóipari egységekről. A poharazás terén nem volt akadály, mindenki megszomjazik időnként, akkor bizony inni kell, az evést viszont igyekeztünk szűkre szabni, hiszen Jola ilyen és ehhez hasonló remek ételekkel készült. Nem akartunk merényletet elkövetni a gyomrunk ellen, bár be kell vallanom, a hétfő így is nehézkesre sikerült, este Herr Paprikával nagy egyetértésben teázgattunk, hátha segít. Azért két étterembe betértünk, de csak visszafogottan zajlott a rendelés. Akkor a részletek.
A Bauhaus kiállítás után jártunk itt:
Mondanom se kell, a nevét már elfelejtettem, Oszit nem akartam telefonon zaklatni, de ha bárki megírja, köszönöm előre is (Frissítés: Oszi végül segített, a hely neve Kioszk.) Ilyen adottságokkal nehéz lenne rossz atmoszférát teremteni, tele is volt a terasz, körben fák, ráadásul még a nap is sütött. A kiszolgálás nem volt fénysebességű, viszont a kapott kávé, sör, egyebek rendben voltak. Frau Paprika annyira jó hangulatba került, hogy a következő képet sikerült készítenie (és küldi innen is a Lábblog szerkesztőjének):
A másik megemlítésre kerülő kocsma a Papucs, amihez Oszit sok emlék köti, nem volt hát kérdés, hogy nekünk is látnunk kell. A nevét nem tudom pontosan, hogyan kapta, annyi bizonyos, hogy két papucs díszeleg a kirakatban. A hely hangulatosan összevissza, akár a közönsége, a falon számtalan fotó, táblára krétával írt ételek, italok, a sarokban régi tévé, van zsíros kenyér, mi cirfandlit kóstolunk, rendben volt, de nyilván nem itt kaptuk a fajta legjobbját.
Meglátogattunk persze még más helyeket is, de végteleníteni nem szeretném a mai bejegyzést, ezért áttérek gyorsan az evésre. Egy éttermet akartam mindenképp meglátogatni, az Enotecát, amelynek a bisztró részét választottuk, a már fentebb említett okok miatt is. Három könnyű fogást rendeltünk: thai kacsamellsaláta, feketeretek saláta királyrákkal, gesztenyebrulée birsfagyival.
Annyit talán még ezek a képek is mutatnak, hogy minden tányér nagyon klasszul nézett ki. Megkóstoltam persze mindegyiket, összességében a brulée ízlett a legjobban, a salátákkal egyetlen, de annál nagyobb problémám volt, hiányoztak az ízek. A kacsamellet fűszeresnek és csípősnek képzeltem, nem találtam egyiket sem, a feketeretek kombináció pedig teljesen semlegesnek hatott. Nem tudom, milyen a bisztró konyhája egyébként, az étteremről nem is szólva, de bennem nem maradt most késztetés arra, hogy mindenképp visszatérjek.
Vasárnap Áfium Gasztropince, Herr Paprikán kívül mindenkinek jó emlékei voltak az étteremről, neki is csak azért nem, mert még nem járt benne.
Lepényt rendeltünk, a pincér kedvesen figyelmeztetett, délben megették a készletet, most készül a tészta, várni kell. Egymásra néztünk, pont jól ülünk, harminc perc nem tántorít el, addig lehet pálinkát kóstolni (birs és bodza), kicsit nosztalgiázni, és már az asztalon is a két lepény.
Az első sajt-sonka-tejföl trióval töltve, a másodikon hagyma, szalonna. Gondolom, látják, nem éppen könnyű falatokról van szó, szerencsére a férfi szekció előrelátó volt, így kettőt ettünk négyen. És megmaradtunk. A lepények egyszerűek és jók voltak, a hagymás szósza egy kicsit talán hígabbra sikerült a kelleténél, de ennyi nálam belefér. Tehát a jó emlékek maradnak továbbra is.
Itt zárul a pécsi beszámoló, Oszinak köszönjük a remek idegenvezetést, búcsúzóul még egy kép rajta tréfás szövegű tábla:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése