2010. augusztus 19., csütörtök

Ugrás a desszertre

 
Péter vacsorája folytatásához érkezett, a desszerttel a végéhez is ér. Történt ugyanis, hogy a tészta és én egy kicsit összekülönböztünk, a konyhában 180 fokos fordulat következett, volt azért egy kis szapora pulzus, de végül szerencsés lett a befejezés. Fotózni nem volt mit, a továbbiakat pedig most eltitkolom, ugyanis ismétlés lesz, egyértelmű, akkor talán elárulok még részleteket.
A desszert viszont nem tréfált meg, olyan volt a valóságban is, ahogy elképzeltem. Adott volt a nektarin (Panni már megint a forrás), így legalább Herr Paprika is lelkesen megette, egyébként általában visszapattan róla a legtöbb gyümölcs. Elkészíteni nagy sebességgel lehet, pláne hogy az idő szűkössége miatt én még a tészta hűtését is kihagytam nagyvonalúan. De ne vegyenek rólam példát.


Nektarinlepény (4 kicsi formához)

4-5 szem nektarin
22 dkg liszt
11 dkg vaj
2 tasak bourbon vaníliás cukor
barnacukor



A lisztet egy mélyebb tálba szitáljuk, hozzáadjuk a vajat, 1 tasak vaníliás cukrot, egy csipet sót és egy kevés vizet, majd alaposan összegyúrjuk, a végeredmény egy szép sima tészta legyen. Formázzunk gombócot, tekerjük fóliába, és tegyük a hűtőszekrénybe legalább 30 percre. Az idő leteltével elő a tésztát, le a fóliát. Lisztezzünk be egy deszkát és nyújtsuk ki a tésztát. Vegyük elő a 4 kis lepényformát, vágjuk a tésztát 4 egyforma darabra, és a sodrófa segítségével tegyük a formákra, majd a kezünkkel igazítsuk el. Ha szemre szép, akkor villával szurkáljuk meg a tésztát, simítsunk a formákba 1-1 darab sütőpapírt, majd szórjuk meg szárazbabbal és tegyük kb. 175 fokos sütőbe nagyjából 10 percre.
Miközben sül a tésztánk, mossuk meg a nektarinokat, töröljük szárazra, felezzük, vegyük ki a magokat, majd vágjuk mindegyiket vékony szeletekre. Ha letelt a 10 perc, vegyük ki a formákat a sütőből, emeljük le a babbal töltött papírt, hagyjuk a tésztát néhány percig hűlni. Jöhetnek a nektarinszeletek, pakoljuk a lepényekre, forma, elhelyezés választható. Szórjunk a nektarinok tetejére barnacukrot és a 4 forma között osszuk el a másik vaníliás cukrot, mehet is újra a sütőbe, hagyjuk bent kb. 10-15 percig. A végén akár grillezhetünk is, hogy szépen karamellizálódjon a cukor.
Kész, de azért az evéssel várjunk, forró gyümölcs, forró tészta még a végén kárt tesz bennünk.


Herr Paprika vaníliafagylaltot hiányolt, próbált már hamarabb is célozgatni, de hiába. Boltba én már nem megyek. Azért próbálják ki 1 mellékelt gombóccal.
Péter szerette, sok gyümölcs, kevés tészta és egyéb nehezítő faktor. Volt még egy kis beszéd, lezáró barackpálinka, azután Péter elköszönt.
Következő rész ősszel.

3 megjegyzés:

gelka írta...

Nagyon szép, szilvával is jó lehet, szilvapálinkával karöltve...:-)

Gabojsza írta...

Csodás az első kép! Bár mindegyik szép:-) Biztosan finom is!

Frau Paprika írta...

Hát Gelkám, pedig a nektarin+barackpálinka nem is volt tudatos:), ha lesz szilvás, majd gondolunk erre...

Szia Gabojsza,

köszönöm, kedves vagy! A két tesztalany szerint finom is, persze ők elfogultak;).

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails