2010. július 6., kedd

Akkor grillezünk?

Kérdezte Herr Paprika, én meg bólintottam, biciklizés után úgyis szükség lesz az energiára (és a dőzsölésre). És mi legyen? Hát tarja, mi más - jött Herr Paprika válasza. Most nem kívánom, mit szólnál mondjuk szűzpecsenyéhez? Nem, nem, következő javaslat? Hát gondolkozom még. Tarja? Ha nincs szűzpecsenye, akkor tarja sincs. Jó, akkor legyen karaj.
Szombaton teljesítettük a tervet, kivártuk a meccs végét (az első félidőt ráadásul zuhany nélkül), még szerencse, hogy a hekk jól kibélelt. Na de most már együnk! Herr Paprika elindult tüzet rakni, majd visszatért, hogy leszigetelje magát a szúnyogok ellen, közben pedig panaszosan megjegyezte, máskor a fiúk jó társaságot biztosítanak, lemehetnék én is. Na jó, de akkor csak húst eszünk. Hümmögés, ő ment, én maradtam.
Amikor az edényeket kicsit magára hagyhattam, mentem azért a kertbe, aztán rohantam is vissza a fényképezőért, ugyanis az alábbi látvány fogadott:

Jól látják, bizony, Herr Paprika éppen beveti a tűzcsiholó csodafegyverét: a Rakéta porszívót. Az akció közben a lelkemre kötötte, mindenképp kerüljön a bejegyzésbe: ez a porszívó nemcsak szívni, de fújni is tud, éppen ezért különböző fejek is készültek hozzá anno, lehetett vele festéket szórni, virágot locsolni, de még permetezni is. A grillgyorsító funkciót nem tudom, tartalmazta-e a használati utasítás, de nagyon jól működik.

Recept

4 szelet karaj
(ha tudnak, vegyenek bőröset, akkor elhagyható az olaj)
gyömbér (kb. 5-6 cm-es darab)

2-3 gerezd fokhagyma

fél citrom leve

3 ek sherry vagy valami hasonló

2 tk currypor
2 tk barnacukor
1 ek olaj


A gyömbért meghámozzuk, apróra vágjuk, ugyanezt tesszük a fokhagymagerezdekkel is. Egy mélyebb tálba tesszük a gyömbért, fokhagymát, a curryt, sherryt, citromlevet, cukrot, olajat és alaposan összekeverjük. A húst megmossuk, papírtörlővel leitatjuk a vizet, majd mehetnek a pácba. Egyesével forgassuk át a szeleteket, alufóliával takarjuk le, a hűtőben hagyjuk pácolódni néhány órán át.

Amikor eljött az idő, készítsük elő a grillsütőt, vagy kövessék a példámat és hagyják másra. Ha megfelelőnek ítéltetik a faszenek állapota, elő a rácsot, kezdődhet a sütés. A húsokat érdemes már hamarabb kiemelni a hidegből, hogy visszanyerjék a normális hőmérsékletet. Mielőtt a rácsra kerülnének, csöpögtessük le a páclevet, különben még leég a szemöldökünk. A sütést a továbbiakban nem is magyaráznám (főleg, hogy nem is én csináltam), piruljon meg a külsejük, süljenek át, de ne vigyük túlzásba, különben kiszáradnak ám.
A karaj mellé csípős chutney készült kajszibarackból és korianderes újkrumpli. Holnap jönnek a részletek.

Herr Paprika: Hohó, új rovatom lesz! Ezzel várok még, beraktam a régibe, de ha gyakran előkerül a porszívó, változhat az álláspont. Herr Paprika süt. Vagy grillez.

A pác innen: Cornelia Schinarl: Meat Basics, GU Verlag

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Frau Paprika!

Legközelebb, ha Pákozdon jártok, próbáljátok ki a Gabó cukrászda nagyon finom fagyiját is!
Egy helybeli

ORsi írta...

ha ezt tudtam volna, nem dobtam volna ki a rakéta-porszívót. különben helyesbítenem kell: ez a porszívó talán minden mást tudott, szívni azt biztosan nem. onnan tudom, hogy éveken át nekem kellett (volna) vele kiporszívóznom 2 és fél emeletnyi családi házat.

Frau Paprika írta...

Köszönöm a helyesbítést, porszívás közben nem láttam, grilleszközként viszont nagyon bevált, szombaton megint hasznosnak bizonyult.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails