Szepsy

Oszitól levél érkezett néhány hete, mehetnénk Szepsyhez, ha van kedv és szabadok vagyunk a megbeszélt napon. Sok gondolkozási időre szükségünk nem volt, a tavalyi látogatásról remek emlékek a fejünkben, persze hogy megyünk. A társaság többi tagja sem tanakodott sokáig, így aztán szombaton kilencen érkeztünk meg Mádra.
11-kor már a család házának udvarán álldogálunk, felvértezve kóstolásra, érkezik Szepsy István, köszönés (Herr Paprika boldogan nyugtázza: megismert), rövid szabadkozás, hogy ilyen korán kezdünk, de a délutáni programja sem lemondható (én akár reggel 8-ra is jöttem volna, ha kell), akkor kezdjünk. Az újaknak egy kis bevezetéssel.

Földtani ismeretek következnek, talajszerkezet, a különböző kőzetek, ásványok, hogy mi laikusok is jobban értsük egy kicsit, még mitől lesz az a bor olyan egyedi és egyszeri. Mi figyelünk, mint egy jó osztály, jegyzetelni még elfelejtek, hát most ne várjanak részletesebbet, a végén pedig nem csak nézhetjük, de akár meg is foghatjuk az egyes darabokat, amik a mádi földet adják.
Akkor menjünk a pincébe! Felsorakozunk, Szepsy kezében kosár, benne a borok, poharak, kinyílik az ajtó, lefelé a lépcsőn, körben elhelyezkedünk, előttünk a hordók sora:

Kézbe vesszük a poharakat, jönnek a borok. A száraz sor. 2008-as furmint, azután a 2008-as hárslevelű a Király dűlőről. Itt már kezemben a füzet, írok, különben elfelejtek mindent, Zsuzsi súg, a hárslevelűhöz tegyél egy csillagot, ez nagyon jó. Mert mi a jó és miért is jó, az csak a mi szánkon, érzésünkön, élményünkön múlik, Szepsy nevet mond, egy-két szót a dűlőről, a bor sikeréről, vagy a különbségekről, de hogy milyen ízt kellene éreznünk, nem hangzik el sosem.
Következik a 2008-as Szent Tamás, hozzá egy kis történet, hogy a legtöbb pontot kapta (az aszúk mellett) egy fontos kritikus értékelésén. Szeretném hinni, hogy értem, miért. Közben tréfás sztorikat mesél, borkóstolón ennyit még nem nevettem, meg persze komolyabb dolgokról is szó esik, az eredetvédelmi rendszer céljáról, egymás vállalásáról, a bor tiszteletéről és a jövőről. Közben magamban azt gondolom, jó lehet, ha valaki ilyen önazonos tud lenni, legyen Párizsban vagy éppen a pincéjében velünk.
Töltődik a poharunk újra, furmint az Urbán dűlőről 2007, a nagy meglepetés, mondja Szepsy és hogy kakukktojásként nyert meg egy bortesztet. Hárslevelű újra, 2007-ből, Zsuzsinak teszek még egy csillagot, végül a 2007-es Szent Tamás.

Akkor hozom még az utolsó borokat - mondja Szepsy. Várakozunk, kattognak a gépek, a hangulatunk remek. Visszatér a kosár, emeljük a poharat, 2006-os szamorodni, Herr Paprikának villan a szeme, értem, palackot szereznünk kell. Botond cuvée 2006, nagy sóhajtások, teljesen mangó, és tényleg, mintha a poharunkban lenne. Amiből, miután az utolsó cseppet is felszívtuk, az illatot próbáljuk valahogy az orrunkba menteni. Jön a befejezés, 2005-ös aszú, lelkesedünk töretlenül, Oszi kérdez, de szóljon, ha már indulnia kell, Szepsy nem szól, de mi értjük, az asztalra kerülnek az üres poharak. Köszönünk és elköszönünk, fél 3, hát ma is érdemes volt felkelni, következik még egy növényekben gazdag délután Mádon és egy boros este, de erről majd részletesebben egy másik bejegyzésben.
Vasárnap még visszatérünk, Oszi felvezetésével, kerül néhány bor a csomagok közé, búcsúzás, akkor majd jövőre (ugye, mi is?). Felvettem a legjobb élmények közé.