2010. június 2., szerda

Kacsára hangolva

Kacsát ennék. Már napok (hetek) óta - nyilvánítottam ki, mit szeretnék én, Herr Paprika pedig érezte, ebből még szituáció lehet (amit jobb elkerülni). Tehát megállapodtunk, én a piac felé irányítottam a lépteim aznap, és megvettem az általam gondolt mennyiség dupláját (Kérdezte is a hentes, hány főnek lesz. Kettő. Hát akkor... Nem baj, ha marad.)
A kacsa meg én annak ellenére jó viszonyban vagyunk, hogy volt már néhány katasztrofális megmozdulásunk az elmúlt években. Kezdődött a megsütöm majd a sütőben verzióval, aminek a vége legtöbbször súlyos szárazság lett. Jó, akkor sütöm csak serpenyőben. Első próba éppen Herr Paprika szüleinek vacsorájára készült, külső megégett, belül viszont négyünk megítélése szerint kissé nyers maradt, persze mindenki mondta, jó ez így, én viszont a bőrpíren már túlhaladva ültem a székemen. Bárcsak eltűnhetnék az asztal alatt.
Így aztán eljött a kombinálás ideje, most először serpenyőzünk, azután a végső simítások már a sütőben történnek. Működik.


Recept

2 kacsamell (sem túl nagy, sem túl kicsi)
argentin fűszerkeverék (leírás lentebb)

bors

A kacsamelleket alaposan megmossuk, leitatjuk róluk a vizet, megfelezzük, a bőrt egy éles késsel szépen bekockázzuk (ha lehet így mondani). Ha a széleken túl sok lenne a hájas részből, akkor levágjuk, később kisütjük, utána lehet ropogtatni, a zsír pedig kerülhet majd kenyérre hagymával. Alsó részüket kicsit sózzuk, borsozzuk, a bőrös felet pedig bedörzsöljük alaposan az argentin fűszerrel. A keverék (amit még Józsi ajándékozott nekünk) a következőkből áll: kakukkfű, rozmaring, majoranna, oregánó, zsálya, menta, citromfű, tárkony és itt biztosan kapható. Sütéskor érdemes inhalálni, annyira jó illatok törnek fel és kúsznak az orrba.
Egy serpenyőt felforrósítunk, majd bőrrel lefelé beletesszük a kacsamelleket, kicsit megmozgatjuk, hogy ne ragadjanak le és sütjük, amíg szépen megpirul, és a zsír nagyobb része a serpenyőbe vándorol. Közben megfordítjuk, sütjük a másik oldalát is, ha pedig nagyon repkednének az arcunk felé a forró zsírpöttyök, akkor takarjuk le egy lukacsos fedővel.
Melegítsük elő a sütőt (légkeverésnél kb. 180 fok). A kacsamelleket tegyük egy tűzálló tálba, majd toljuk a sütőbe és letakarás nélkül süssük még kb. 10 percig.

Kivétel után pihentessük néhány percig, majd vágjunk szép szeleteket. Jó esetben rózsaszín lesz, puha és szaftos, meg persze jó illatú. Hozzá polenta készült a szokásos módon és rebarbarát főztem. Vele és a kalandokkal holnap jövök.

3 megjegyzés:

ago írta...

ez nagyon guszta... nem maradt? ;)

Frau Paprika írta...

Hát ebben a formában sajnos már nem... De majd reprodukáljuk:)

gelka írta...

A rebarbarára kíváncsi leszek, szeretnék majd én is közelebbről megismerkedi vele (múltkor már láttam a zöldségesnél,köszöntem is neki) de még nem nagyon tudom hogyan kell bánni vele :-)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails