2010. június 24., csütörtök

Akkor ez most pesto?

Minden ellenkező feltételezéssel szemben azért főzök is. Mondhatják persze, hát nem úgy látszott az elmúlt 3 napban, de mit tegyek, sok volt a mondanivaló, nem tudtam bent tartani. Ma viszont előrukkolok 1 recepttel, az idő is melegebb, így tehát nagyon passzol, gyorsan elkészül, valami ropog benne, egy kicsit piros, egy kicsit zöld, 1 kézzel megehető, focit nézni vele remek, sőt, még bespájzolni is lehet, aztán nem kell gondolkodni, hogy mit együnk, mi és mások.
Csak a műfaja, az egy kicsit meghatározásra szorul. Én azt mondanám pesto, aztán lehet, valaki majd megcáfol. Akkor Frau Paprika pestója lesz belőle. Elkészültének egészen egyszerű a magyarázata: Pannitól kaptam 1 doboznyi hajdúsági friss, fehér, krémes sajtot, hát történnie kellett valaminek. A kenyeres megoldást nem tűnt elég jónak, hát egy kicsit gondolkozásra fogtam magam, végül így alakult. Vannak ám támaszaim, szokás szerint Ágó és Herr Paprika, egyikük sem köpte ki, ami persze még nem vonzhat senkit az elkészítésre, de szerintem kedvelték. Így már jobb azért, igaz?

Recept

50 dkg semleges ízű friss sajt
2 nagy maréknyi dió
2 paradicsom
1-1 marék bazsalikomlevél és rukkola
olívaolaj

bors

A diót száraz serpenyőben megpirítjuk, majd hagyjuk hűlni. A bazsalikomot, rukkolát megmossuk, leitatjuk egy papírtörlővel a vizet. A sajtot szépen simára keverjük. A többi folyamat kétféle módszerrel készíthető: rusztikusabbak nyúljanak a mozsárhoz, praktikusabbak a robotgép aprítójához. Egy adag diót törjünk össze 1-2 evőkanál olívaolaj segítségével, majd adjuk a sajthoz. Az összes dióval tegyük ezt, olívaolajból viszont csak annyit használjunk, amennyit szükségesnek látunk. Ha ezzel végeztünk, akkor következhetnek a paradicsomok, mossuk, szárazra töröljük, a zöld részt kivágjuk, majd ugyancsak aprítjuk a választott módszerrel, ezután ez is a sajthoz kerül. Végül a rukkolát, bazsalikomot aprítjuk, a krémhez adjuk. Sózzuk, borsozzuk, ha kell, még adjunk hozzá olívaolajat. A végeredmény nem lehet túl krémes, vagy híg. Kerülhet üvegbe, 5-6 napig hűtőben jól eltartható.

Ha azonnal ennénk, főzzünk tésztát a szokásos módon, viszont leszűréskor hagyjunk rajta egy leheletnyi vizet. Tegyük az adagokat tányérra, kanalazzunk rá a pestónak nevezett keverékből, adhatunk hozzá még némi friss bazsalikomot, borsot és kész. Már csak 1 villa kell.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails